Szerelem
Szeretnék Veled első randevúnkon egy padon ücsörögni. Egymás szavába vágni, nevetve váltani meg a Világot, aztán magunkról beszélni, őszinte érdeklődéssel, szomjas kíváncsisággal. Szeretném várni a következő hívásod, remegő kézzel nyúlni a telefon után minden csengésnél, csalódni ha nem Te hívtál, aztán elcsukló hangon, torkomban dobogó szívvel beszélni, mikor végre Te vagy a vonal túlsó végén.
Szeretnék mélyen a szemedbe nézni, tiszta lelkedbe látni, mágikus szemed tükrében szebbnek érezni magam, vággyal teli tekinteted tüzében Istennővé válni. Szeretném bókjaid közben a szád egyre közelebb érezni, s leheleted melegét, ajkad apró, alig-alig érintését ajkamon, majd mikor már elviselhetetlen a kín, amely szánkat még nem engedte egybeforrni, átélni az első csók lázas izgalmát, érezni a halántékom mögött feszülő ér lüktetését, hallani egyre gyorsuló légzésed a lassanként teljesen megszűnő külvilág csendjében.
Szeretnék Veled ősszel a vetkőző természetben avarban hemperegni, télen a dombok közt felnőtt-gyerekként nevetve szánkózni, tavasszal kockás pokrócon fekve önfeledten felhőket bámulni, nyáron a selymes, fehér homokba szívet rajzolni és abba nevünket beleírni, a tenger hullámát várni, majd újra és újra szívet rajzolni, ahányszor csak a tenger elmossa…
Szeretnék Veled eggyé válni, abban az eksztázisban, amelyben Férfi és Nő csak végzetes, elrendeltetett szerelemben képes, mikor két ember ölelkezéséből maga a Csoda születik és egy időre átlépnek a Végtelen Kapuján.
Szeretném újra és újra átélni a Csodát.
Veled.
Szeretnék sírva-nevetve Igent kiáltani, mikor feltennéd a Kérdést, szeretném az összetartozásunkat jelképező gyűrűt büszkén viselni, melletted hófehér ruhában örök hűséget fogadni, nevedet saját nevemként a könyvbe beleírni.
Szeretném a hétköznapokat ünneppé tenni, a viták után szerelmesen kibékülni, reggel vasalt ingedet kikészíteni, csókkal utadra engedni, estére meleg vacsorát főzni, meghitten beszélgetni, karjaidban álomba szenderülni.
Szeretnék a gyermekeiddel várandós lenni, azt a néhány hónap varázslatot Veled együtt átélni, élvezni Apává válásod minden pillanatát, büszke szavaidat hallgatni: „Család lettünk.”
Szeretnélek a testemben féltve őrzött, kettőnkből lett Csodákkal megajándékozni, gyorsvonatként elrohanó életünket Nekik továbbadni, Bennük magunkat látni és megtalálni.
Szeretném mindezt szívem mérhetetlen, igaz szerelmével megadni.
Neked.
Szeretnék majd egy borongós, őszi napon eltávozni, és ha nélküled halnék, feltámadni, Neked a nagy utazásról mindent elmesélni, arcodat simogatva haláltól rettegő lelked megnyugtatni, majd csendesen megvárni, míg eljön a Te időd, hogy egy verőfényes májusi napon kézen fogva, legszebb ruhánkba öltöztetve, együtt vigyenek utolsó utunkra. Akkor értünk szólna a harang, értünk szólna a mise, értünk szólna gyermekeink, unokáink imádsága, utoljára szórná ránk meleg sugarait a Nap és utoljára dalolna nekünk az élet gyönyörű madara.
Ahogy koporsónk a föld alá ereszkedne, mi egymásba kapaszkodva süllyednék egyre alább a végtelen, üres csendbe és arcunkon megváltó mosollyal lépnénk át az Örök Együttlétbe...
S Te tudnád, mindig tudtad, hosszú életünk során bármikor meghaltam volna, ha a Sors úgy akarja.
Érted.
De addig a verőfényes májusi napig élni akarok.
Veled. Neked. Érted.
/MesÉlek/
